File:Területi autonómiát Székelyföldnek ! - Budapest, 2014.03.10 (19).JPG

מתוך Wikimedia Commons
קפיצה לניווט קפיצה לחיפוש

לקובץ המקורי(4,320 × 3,240 פיקסלים, גודל הקובץ: 5.62 מ"ב, סוג MIME‏: image/jpeg)

כיתובים

כיתובים

נא להוסיף משפט שמסביר מה הקובץ מייצג
Autonomy for the Székely Land ǃ

תקציר

[עריכה]
תיאור
Magyar: A felvétel 2014. március 10 -én, a Székely Szabadság Napján készült Budapesten. A Hősök terére hirdetett demonstrációt a Székelyföldért Társaság. György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg "autonómiát Székelyföldnek" közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot. a Budapesten is felolvasott felhívást 10 ország 20 helyszínén fogadták el az autonómia mellett tüntetők. A dokumentumot angol nyelven elküldik számos ország nagykövetségére. Eszerint Romániának be kell tartania nemzetközi kötelezettségvállalását, el kell fogadnia a párbeszédet és tiszteletben kell tartania az emberi jogokat. A felhívásban emlékeztettek arra is, hogy Románia vállalta: a nemzetiségek, azon a területen, ahol többségben vannak, különleges önrendelkezést kaphatnak. Románia jelenlegi kormánya éppen közigazgatási reformra készül, amivel - várhatóan - megszegi az unió vonatkozó ajánlásait, és Székelyföldet román többségű közigazgatási egységekbe illeszti be. Ezzel felszámolják a székelyek érdekérvényesítésének utolsó intézményi kereteit is - tette hozzá. Mécseseket helyeztek el a Székely szabadság napja budapesti tömeggyűlésének résztvevői hétfő este a román nagykövetség épülete előtt. A székely autonómia ügye mellett szervezett tömeggyűlés résztvevői rendőri felvezetéssel a Dózsa György úton, az Ajtósi Dürer soron, a Stefánia úton vonult a román nagykövetség Thököly úti épületéhez. Az épület elé vont kordonnál mécseseket helyeztek el, majd elénekelték a magyar és a székely himnuszt. A vonulás alatt a rendőrség lezárta az érintett utakat. Jelszavak:  : "Autonómiát Székelyföldnek!"; "Vesszen Trianon!"; "Székelyföld nem Románia". Források: Székely szabadság napja: tömeggyűlést tartottak Budapesten http://www.hirado.hu/2014/03/10/szekely-szabadsag-napja-demonstracio-budapesten/ Székelyföldért Társaság György-Mózes Árpád ©© Derzsi Elekes Andor, Budapest, 2014, You are authorised to use these photos and vids under Creative Commons – even for commercial, for profit - purposes. Photos must be attributed to Derzsi Elekes Andor. All of the photos and vids in the Metapolisz DVD line are under Creative Commons and can be used even for commercial – for profit – purposes. Recommended Citation Derzsi Elekes Andor: Metapolisz DVD line http://nektar.oszk.hu/en/manifestation/2623913
תאריך יצירה
מקור נוצר על־ידי מעלה היצירה
יוצר Derzsi Elekes Andor

רישיון

[עריכה]
אני, בעל זכויות היוצרים על עבודה זו, מפרסם בזאת את העבודה תחת הרישיון הבא:
w:he:Creative Commons
ייחוס שיתוף זהה
הקובץ הזה מתפרסם לפי תנאי רישיון קריאייטיב קומונז ייחוס-שיתוף זהה 3.0 לא מותאם.
הנכם רשאים:
  • לשתף – להעתיק, להפיץ ולהעביר את העבודה
  • לערבב בין עבודות – להתאים את העבודה
תחת התנאים הבאים:
  • ייחוס – יש לתת ייחוס הולם, לתת קישור לרישיון, ולציין אם נעשו שינויים. אפשר לעשות את זה בכל צורה סבירה, אבל לא בשום צורה שמשתמע ממנה שמעניק הרישיון תומך בך או בשימוש שלך.
  • שיתוף זהה – אם תיצרו רמיקס, תשנו, או תבנו על החומר, חובה עליכם להפיץ את התרומות שלך לפי תנאי רישיון זהה או תואם למקור.

היסטוריית הקובץ

ניתן ללחוץ על תאריך/שעה כדי לראות את הקובץ כפי שנראה באותו זמן.

תאריך/שעהתמונה ממוזערתממדיםמשתמשהערה
נוכחית08:55, 24 במרץ 2014תמונה ממוזערת לגרסה מ־08:55, 24 במרץ 2014‪3,240 × 4,320‬ (5.62 מ"ב)Derzsi Elekes Andor (שיחה | תרומות)User created page with UploadWizard

הדפים הבאים משתמשים בקובץ הזה:

שימוש גלובלי בקובץ

אתרי הוויקי השונים הבאים משתמשים בקובץ זה:

צפייה בשימושים גלובליים נוספים של קובץ זה.

מטא־נתונים